Cégünk


A BIG FISH 2000 óta a magyar webes piac meghatározó szereplője, jogelődje 1998-ban alakult. Barcsay Erik jelenlegi ügyvezető igazgató a kezdetektől aktívan részt vesz a cég életében.

Elhivatottsága a legújabb technológiák alkalmazására a fejlesztői csapat számára is alapkövetelmény, ez mindig is nagyban hozzájárult a cég elismertségéhez a szakmában.

A BIG FISH csapata számos cégnek és intézménynek készítette el webes arculatát és fejlesztette weboldalát, sok ezek közül jelenleg is bővítés alatt van, a kor elvárásai szerint folyamatosan aktualizálásra kerül.

Büszkén mondhatjuk, hogy az általunk fejlesztett webáruházak különböző vállalatirányítási rendszerekkel együttműködve naponta több ezer vásárlót szolgálnak ki.

Legfőbb célunk, hogy ügyfeleinkkel a közös munka során értéket teremtsünk, mindezt jó hangulatban és teljes bizalommal.

 

  • CIB Bank Országos e-Kereskedelem Szakmai Nap Road Show2010. március 12.
    A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SZEK.org) 2010. tavaszán országos Road Show-t indít az elektronikus kereskedelem népszerűsítésére. A rendezvénysorozatnak e-business oktatással is foglalkozó egyetemek ésfőiskolák adnak otthont, de a szervezők a diákok mellett mindenhol számítanak ahelyi vállalkozók és érdeklődők részvételére is.
  • Elindult az Omorovicza webáruháza2010. február 26.
    Elindult a luxuskozmetikumokat gyártó cég - az Omorovicza - webáruháza. A www.omorovicza.com címen elérhető webshop igényes termékbemutatókkal, pontgyűjtő és más akciókkal segíti az online vásárlók minőségi kiszolgálását. A vevők a világ majd minden országába kérhetik a magyar gyógyvízalapú termékek házhozszállítását és többféle online fizetési mód közül választhatnak.
  • Volvo online kampány2010. február 26.
    Sikeres online kampányt tudhat maga mögött a Volvo, melyet a BIG FISH csapata és a Mindshare médiaügynökség együttes erővel szervezett a megújult C30-as modell népszerűsítésére. A kampány több online csatornán - többek közt a Facebook-on - zajlott, így az újdonságokról több ezer potenciális Volvo tulajdonos értesülhetett. Volvo a Facebookon >>
  • Libri.hu Relaunch2009. november 07.
    Elindítottuk legújabb büszkeségünket, a megújult Libri.hu-t!
[ rolunk ]
BIG FISH Kft. - 1118 Budapest, Kelenhegyi út 29/b. | Tel./fax: +36 (1) 209-0760 | cafe@bigfish.hu